Tavaszi weboldal optimalizálás

Tavaszi weboldal optimalizálás

Tavaszi weboldal optimalizálás - Így frissítsd a honlapodat!

Tavaszi weboldal optimalizálás

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én már irtóra vártam a tavaszt. Imádom, hogy ilyenkor elő lehet kaparászni a színesebb ruhákat, a virágok színesbe borítják az addig kopár ágyásokat, és ne feledkezz meg a weboldaladról sem, mert az is megérdemel egy kis felfrissítést! 

Lehet, hogy még mindig ott porosodnak rajta a tavalyi ajánlatok, vagy az utóbbi hónapokban kissé lelassult a betöltési sebesség, és már a Google is szigorú pillantásokat vet rá.

Most mutatok néhány frissítő ötletet, hogy a honlapod is virágba boruljon! Egy ilyen weboldal optimalizálás nemcsak tavasszal aktuális. Ellenőrizd és javítgasd folyamatosan, de legalább évente kétszer alaposan újítsd is meg. 

Először nézd át az egész oldalt friss szemmel!

Ha túl régen foglalkoztál vele, akkor garantáltan lesznek olyan részek, amelyeken érdemes finomhangolni.

Kezdd azzal, hogy végiggörgeted, és figyeld meg, mennyire érzed magad otthonosan. Ha még mindig büszkeséggel tölt el a hangulat, és egyértelműnek találsz rajta mindent, akkor a megjelenésen nem biztos, hogy változtatni kell!

De ne csak te nézd át, hiszen a te szemed már nem biztos, hogy látja azt, amit másoké igen! Kérj meg néhány korábbi ügyfelet, vagy vállalkozótársakat, hogy teszteljék le neked.

A következőkre érdemes kiemelten figyelni a weboldal optimalizálás során:

9

Szolgáltatások leírása

Még mindig aktuálisak a szolgáltatási csomagjaid? Ha vannak, amik nem jól mentek, azokat nyugodtan vedd ki a palettából, amik viszont nagyot futottak, azokat gyúrd át, frissítsd a leírást, egészítsd ki olyan részletekkel, amik ugyan eddig is jártak a csomagban, de nem voltak kiemelve, pl.

9

Árak

Biztos, hogy megfelelő díjakat alkalmazol? Figyelembe veszed a háttérmunkát és a kapcsolódó teljes infratruktúrát? Az adókat, szoftvereket, tagsági díjakat? Számolj utána, és ha kell emelj egy kicsit. Ha viszot úgy érzed, egy szolgáltatással túllőttél a célon, akkor nyugodtan vidd lejjebb a díját – erről igazából nem is kell tudnia senkinek. 😉

9

Nyitva tartás és elérhetőségek

Költöztél, telefont cseréltél, új e-mail címmel nyomod? Ezeket feltétlenül nézd át, sehol ne legyen elavult adat, hiszen csak akkor fognak tudni veled kapcsolódni, ha biztosan elérnek! 

9

Gombok, linkek

Minden egyes CTA gombot nézz át, hogy kattintásra hova visz, és az megfelelő-e úgy! Ha megszünt, vagy rossz linkre vezet, azt mindenképpen javítsd, mert ennek a Google sem fog örülni. Hátrébb sorolja a honlapodat. A gombok megjelenését is optimalizád. Ha túlságosan elveszik a honlapban, és nem teljesen egyértemlű, hogy az egy kattintható elem, akkor érdemes esetleg új színt, más betűtípust adni neki, esetleg valahogy kiemelni a környezetéből. 

Nézz meg minden szövegre vagy képre helyezett hivatkozást is! 

9

Blogcikkek

Ha az utolsó blogcikked még arról szól, hogy „hogyan készüljünk a karácsonyi hajrára”, akkor ideje egy tavaszi témával felfrissíteni. A látogatók szeretik az új tartalmakat, és a Google is hálás lesz érte. Gondolkodj el azon, milyen kérdéseket tesznek fel most az ügyfeleid, és írj ezekről! A friss blogcikkek segítenek a keresőoptimalizálásban is, hiszen új kulcsszavakat használhatsz bennük.

9

Betöltési sebesség

A sebesség kulcsfontosságú. Az emberek egyre türelmetlenebbek, és ha egy oldal több mint három másodpercig töltődik, máris veszíted az érdeklődőket. Használj egy gyors sebességtesztet, például a Google PageSpeed Insights-ot vagy a GTmetrix-et, és ha azt látod, hogy a weboldalad cammog, akkor ideje egy kis takarításnak! Tömörítsd a képeket, nézd át a felesleges bővítményeket, és gondolkodj el azon, hogy egy gyorsabb tárhelyszolgáltatóra váltasz. Egy jó tárhelyszolgáltató és egy optimalizált gyorsítótárazási rendszer csodákra képes!

9

mobil nézet

Még mindig rengeteg weboldal van, amely mobilon szétesik, vagy olyan apró betűkkel jelenik meg, hogy egy nagyító sem segítene. Teszteld le a saját oldalad telefonon, és ha valami nem stimmel, ne halogasd a javítást! A többség már mobilon érkezik, és ha ők nem érzik jól magukat, akkor bezárják a honlapot. 

9

adatvédelem és biztonság

Működik a weboldon az SSL? Ha nem, akkor azonnal járj utána, hiszen enélkül látogatókat veszíthetsz. Nézz utána a GDPR-nak is! A felhasználók ma már érzékenyek az adatvédelemre, és ha a honlapod nem biztonságos, az nemcsak a bizalmat rombolja, de a keresőmotorok is hátrébb sorolhatják. Az adatkezelési tájékoztató minden honlap kötelező eleme! 

9

vizuális elemek

Tavasszal minden színesebb, miért ne lehetne a weboldalad is egy picit üdébb? Nem kell drasztikus újratervezés, de egy kis színtuning, új betűtípus, vagy modernebb ikonok sokat dobhatnak az összképen. A letisztult, gyorsan átlátható dizájn most is trendi, szóval ha a honlapod egy kicsit zsúfolt, akkor érdemes néhány fölösleges elemet kipucolni. Az UX (felhasználói élmény) ma már nem luxus, hanem alapelvárás, így ha teheted, kérj visszajelzést a felhasználóidtól arról, mennyire érzik gördülékenynek a navigációt.

Szóval, ha eddig halogattad a weboldalad frissítését, most itt a tökéletes alkalom! Egy kis tavaszi nagytakarítással nemcsak szebb és gyorsabb lesz, de az ügyfeleid és a keresőmotorok is hálásak lesznek érte. Végezd el a weboldal optimalizálást, frissítsd fel a honlapodat, és élvezd a tavasz lendületét az online világban is!

Néhány tavaszi színpaletta

color palette 4592
color palette 4534
color palette 4496
Honlapkészítés blog Varju Ildikó webdesigner

Ha te is olyan weboldalt szeretnél, amely hosszú távon tökéletesen jól működik, bevételt hoz és a márkád igazi támogatója lesz, akkor érdemes tapasztalt szakembert választanod.

Az olcsó megoldások között lehet, hogy találsz olyat, amely elsőre vonzónak tűnik, de gondolj arra, hogy mit is veszel valójában.

Egy profi weboldal nem kiadás – hanem befektetés, amely bőven  visszahozza az árát. Bízz meg egy tapasztalt szakemberben, és lásd meg, milyen eredményeket érhetsz el vele!

Keress bátran, segítek! Kérj egy ingyenes, minden kötelezettségtől mentes beszélgetést, ahol elmondhatod az elképzeléseidet, én pedig bemutatom neked a lehetőségeket.

Hasznos tartalmakért kövess a közösségi médiában. 

Mi az a copywriting, és miért nélkülözhetetlen a weboldaladon?

Mi az a copywriting, és miért nélkülözhetetlen a weboldaladon?

Mi az a copywriting, és miért nélkülözhetetlen a weboldaladon?

Képzeld el, hogy bemész egy csodaszép boltba: minden ízlésesen ki van rakva, a világítás tökéletes, és az illatok is pont olyanok, amilyeneknek lenniük kell. Mintha minden részlet gondosan lenne megkomponálva, hogy érezd: jó helyen jársz.

Mi az a copywriting, és miért nélkülözhetetlen a weboldaladon?

Csak egy apró probléma van: senki nem mondja el, mit árulnak.

Bárhol nézel, sehol nincs egy tiszta, érthető jelzés. Van ugyan pár tábla, de csak annyi van rajtuk, hogy “Termékek” vagy “Szolgáltatások” – ezek pedig valójában nem mondanak semmit. Ott állsz, és próbálod kitalálni, miről is szól az egész. Végül csalódottan távozol, hiszen senki sem segített, és nem maradt semmi, ami miatt úgy érzed, érdemes lenne várni egy kicsit, hátha kiderül.

Ez történik a weboldaladdal is, ha nincsenek rajta jól megírt szövegek:

egy gyönyörű dizájn önmagában még nem elég.

A látogatóknak egyértelmű, érthető iránymutatásra van szükségük, hogy tudják, hol járnak, mit találhatnak nálad, és miért lehet ez számukra érdekes vagy hasznos.

A copywriting pontosan ezt a feladatot látja el: vezeti az olvasót, szinte “beszél” hozzá, mint egy barátságos eladó, aki ott áll mellette, és elmondja, miért érdemes itt maradnia.

Amikor valaki az oldaladra látogat, az első pár másodperc alatt eldönti, hogy érdemes-e tovább maradnia. Egy jó szöveg azonnal megfogja a figyelmét, bemutatja, mit kínálsz, és tisztázza, hogy milyen problémát oldasz meg. Mintha a boltban lenne egy kedves eladó, aki a belépésedkor már ott vár, és kérdés nélkül pontosan tudja, mit keresel – és azt is, miért lesz ez jó neked.

A copywriting ezt a közvetlen és személyre szabott élményt nyújtja, csak éppen online.

Egy jól megírt szöveg egyszerűen irányítja a látogatót.

Először felkelti az érdeklődést, majd segít neki, hogy megtalálja azt az információt, amire szüksége van. Nem hagyja, hogy eltévedjen a tartalomban, sőt, pont ellenkezőleg: olyan egyenes utat biztosít, ami mellett élvezni is tudja a felfedezést.

Képzeld el, mintha egy láthatatlan segítő fogná kézen a látogatót, hogy el ne veszítse az érdeklődését, és végül könnyedén, mindenféle nyomás nélkül jusson el a döntéshez – legyen az egy vásárlás, feliratkozás, vagy kapcsolatfelvétel.

De pontosan mi is az a copywriting?

Röviden: a copywriting az a szövegírási forma, amelynek célja nem pusztán az információközlés, hanem a meggyőzés, az érzelmek kiváltása, és az olvasó cselekvésre ösztönzése. Olyan szövegeket alkot, amelyek megfogják az olvasót, választ adnak a kérdéseire, és egyértelműen bemutatják, hogy mit nyerhet a terméked vagy szolgáltatásod által.

A copywriting valójában egyfajta láthatatlan marketing eszköz:

úgy segít az olvasónak, hogy közben nem tolakodó vagy manipulatív. Inkább mint egy baráti tanács, amely kézen fogja a látogatót, és lépésről lépésre bemutatja neki, miért érdemes figyelnie arra, amit mondasz. Nemcsak elmondod, hogy mit kínálsz, hanem azt is, hogy miért pont nekik való – ráadásul mindezt olyan nyelven, amit ők is tökéletesen megértenek.

A copywriting egy jó weboldalon nem erőszakosan rábeszél, hanem finoman ösztönzi a látogatót. Felkelti az érdeklődését, érthetővé teszi, hogy miért releváns számára az ajánlat, és végül szinte észrevétlenül vezeti el oda, hogy ő maga akarjon lépni: legyen az egy kattintás, egy feliratkozás, vagy akár egy vásárlás.

Ezért is elengedhetetlen a copywriting egy weboldalon: nemcsak “díszítés” vagy kiegészítő elem, hanem az a lényegi kapocs, ami összeköti a vállalkozásodat a látogatóval.

Szavak nélkül az oldal csak egy üres tér.

A jó szöveg viszont életet ad neki – és ettől válik a látogatóból érdeklődő, majd pedig hűséges vásárló.

Varju Ildikó webdesigner

A cikket, felkérésemnek eleget téve Hernaez Évi, copywriter, kommunikációs mentor írta.

Évi a mentorom, gyakorlatilag több mint 2 éve tanulok tőle folyamatosan. Nemcsak a copywriting nagymestere ő, hanem segít átlátni a vállalkozással kapcsolatos területeket, és folyamatosan hasznos anyagokkal, leckékkel, workshopokkal segíti a vállalkozói utunkat. Zárt közössége a CopyClub, ahol rendkívül szerteágazó tudásanyaggal várja a hozzánk hasonló vállalkozónőket.

Tematikus tanfolyamai segítségével könnyedén elsajátíthatod a szövegírással kapcsolatos készségeket, pl. az Írj igazán jó értékesítési landoló oldal szöveget tananyaga egy kampányhoz való felkészüléshez szinte kötelező! Megtanulhatod nála a roppant hatékony storytelling technikát az Így használd a storytellinget az értékesítésben  kurzuson. És ha már a webszövegekről szólt a blogcikkünk, akkor biztosan hasznos lesz számodra Évi Így írj igazán jó weboldalszöveget! kurzusa is, ahol nemcsak elméletben tanulhatsz, sablonok is segítik az interaktív tanulást. Hab a tortán az Így írj igazán jó hírlevelet! és a 120 (+300) ötlet, hogy mindig legyen miről posztolnod  anyagai is!

Bízom benne, hogy értékes volt számodra ez a rövid kis ismertető a copywriting, azaz a meggyőző szövegírás fontosságáról. A jól összeállított szövegek hihetetlenül nagyot képesek emelni egy honlap színvonalán! 

Hasznos tartalmakért kövess a közösségi médiában. 

Varju Ildikó webdesigner
Hogyan válassz arculati színeket a honlapodhoz?

Hogyan válassz arculati színeket a honlapodhoz?

HOGYAN VÁLASSZ ARCULATI SZÍNEKET A HONLAPODHOZ

Ma egy izgalmas témát fogunk boncolgatni: hogyan válasszuk ki egy honlap színvilágát, mi a jelentpége az arculati színeknek? Tudom, hogy az arculati színek kiválasztása egy honlaphoz kihívást jelent, de ne aggódj, itt vagyok, hogy segítsek! Nézzük meg együtt, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a tökéletes színpaletta megalkotásához.

hOGYAN VÁLASSZ SZÍNEKET A HONLAPODHOZ

A honlap színvilágának meghatározása nem könnyű feladat, de a megfelelő arculati színek kiválasztása nagyban hozzájárulhat a sikerhez.

Az első és legfontosabb lépés, hogy határozd meg és ismerd is meg a célközönségedet.

  • Kik azok, akik látogatni fogják a honlapodat?
  • Mi az érdeklődési körük, életkoruk, nemük?

Például, ha a honlapod fiataloknak szól, akkor élénkebb, vibrálóbb színek lehetnek megfelelőek. Ha pedig üzleti környezetben szeretnéd használni, akkor a visszafogottabb, elegánsabb színek jobban illenek majd.

A színválasztásnak összhangban kell lennie a márkaidentitásoddal. Ha már van egy logód és meghatározott márkaszíneid, akkor ezeket mindenképpen használni kell a honlapon is. Ez segít abban, hogy a látogatók azonnal felismerjenek Téged és a márkádat, és emlékezzenek is rá.

A színeknek pszichológiai hatásuk is van, ami befolyásolhatják a látogatók érzéseit és viselkedését. Íme néhány példa:

Kék: Nyugalmat és bizalmat sugároz, gyakran használják pénzügyi és egészségügyi weboldalakon.
Piros: Energiát és sürgetést közvetít, jól használható akciók és promóciók kiemelésére.
Zöld: A természetre és egészségre utal, jól illik környezetvédelmi és wellness oldalakhoz.
Sárga: Optimizmust és boldogságot sugároz, figyelemfelkeltő hatása miatt fontos elemek kiemelésére is használható.

Persze ennél sokkal szerteágazóbban és részletesebben is meg lehet határozni a színek jelenőségét, a hangulatunkra és a döntéseinkre gyakorolt hatását.

A megfelelő kontraszt kiemelt jelentőségű a jó olvashatóság érdekében. Úgy kell tervezni, hogy a szöveg és a háttér színei jól elkülönüljenek egymástól. Például, egy sötét háttérhez világos szöveget válassz, és fordítva. Ez nemcsak a könnyebb olvasást segíti elő, hanem az akadálymentesség szempontjából is fontos.

Ne bonyolítsd túl a dolgokat! Az egyszerűség kulcsfontosságú a dizájnban. Egy túl színes, zsúfolt oldal könnyen zavaró lehet. Korlátozd a fő színek számát legfeljebb háromra, és használd ezeket következetesen az egész oldalon. 

Ne félj inspirációt keresni más honlapokról, tervezői platformokról, mint például a Dribbble vagy a Behance. Nézd meg, milyen színpalettákat használnak mások hasonló szakterületen, és gondold át, hogyan illeszkednének ezek a te honlapodhoz.

Próbáld ki a különböző színkombinációkat, és kérd ki mások véleményét is. Néha az is segíthet, ha egy időre félreteszed a projektet, majd friss szemmel újra ránézel. Én például néha megversenyeztetem a különböző színpalettákat a követőimmel a közösségi médiában. Mert az is nagyon fontos, hogy az embereknek, akik végül böngészni, hasznáálni fogják a honlapodat, tetszen, amit látnak. Így nagyobb valószínűséggel válnak vásárlókká!

Mutatok néhány hangulattáblát, amelyeket én terveztem:

Ezek valódi megrendelők valódi honlapjainak tervezése során születtek. Kattintsd meg a képeket, hogy megnézhesd, milyen honlap lett a végeredmény!

Törökné Gergely Kata coach, lovas coach weboldalhoz készült hangulatterve.
Nánási Györgyi fotográfus hangulattáblája a készülő honlapjához
Arculati színek Noresa panzió és étterem hangulatterv
Naturhun látványterv

És íme néhány inspiráció:

Varju Ildikó webdesigner

Biztos vagyok benne, hogy mindenki tud harmonikus színpalettát tervezni, ha akar. Hidd el, elhiszem, hogy nagy falatnak tűnik egyedül nekilátni.

Szakértő segítséggel viszont könnyebb dolgod lehet. És ebben is szvesen leszek segítségedre. 

Ugye jól hangzik?

Keress bátran, segítek! Kérj egy ingyenes, minden kötelezettségtől mentes beszélgetést, ahol elmondhatod az elképzeléseidet, én pedig bemutatom neked a lehetőségeket.

Hasznos tartalmakért kövess a közösségi médiában. 

Linképítés: Az off-page SEO lényege

Linképítés: Az off-page SEO lényege

PPC, PR, SEO… az online marketing egy viszonylag friss iparág, amely az internettel együtt jött létre, emiatt pedig sokkal erősebben támaszkodik az angol nyelvre, mint azt a reklámszakmától megszokhattuk.

keresőoptimalizálás

Ahhoz viszont, hogy a termékünket vagy szolgáltatásunkat el tudjuk adni az interneten, szükség van ezeknek az idegen mozaikszavaknak és kifejezéseknek a megtanulására — és ami még fontosabb, a megértésére.

Ebben a cikkben a manapság talán leghatékonyabb csatornát vesszük górcső alá, ami nem más, mint a SEO, vagy idehaza ismert nevén keresőoptimalizálás.

Mi az a keresőoptimalizálás?

A keresőoptimalizálás az angol Search Engine Optimization (SEO) szó fordítása, aminek célja, hogy a weboldalunk minél előkelőbb helyen szerepeljen a keresőmotorok, például a Google, a Bing vagy a Perplexity találati listáin.

Miért lényeges ez?

Mert ennek eredményeként nő az organikus (nem fizetett) látogatottság, javul a konverziós arány, és végső soron növekszik a bevétel és a profit is.

Bontsuk ki tehát, hogy miről is szól ez az online marketing szegmens.

A SEO három fő területe

A keresőoptimalizálást alapvetően három fő területre osztják a szakemberek, amelyeket — nem meglepő módon — ismételten csak angol szavak alkotnak:

1. Technikai SEO: A weboldal háttérstruktúrájának és kódjának felépülése.
2. On-page SEO: A weboldalon található tartalom minősége és relevanciája.
3. Off-page SEO: A weboldalon kívüli, külső tényezők — leginkább linképítés.

Nézzük meg ezeket egyesével is.

Technikai SEO

A technikai SEO egy tipikusan IT munkakör.

Ez a részterület magában foglalja a weboldal technikai elemeinek optimalizálását, mint például:

  • a kód minőségét,
  • a betöltési sebességet,
  • és a mobilbarát kialakítást.
On-page SEO

Az on-page SEO a weboldalon található tartalomra összpontosít, biztosítva, hogy az releváns és értékes legyen a látogatók számára.

Ide tartozik:

  • a megfelelő kulcsszavak használata,
  • a jó minőségű tartalom előállítása,
  • és a felhasználói élmény javítása.
Off-page SEO

Az off-page SEO a külső tényezőkre koncentrál, mint a linképítés vagy a közösségi média jelenlét.

A cél, hogy más weboldalak visszahivatkozzanak a mi oldalunkra, mert hasznosnak vagy értékesnek találják — ezzel direkt és indirekt módon is növelve annak hitelességét és látogatottságát.

Manapság rengeteg szó esik a technikai és on-page SEO-ról, mivel a szakemberek többsége ezekhez ért — az off-page SEO és a hozzá kapcsolódó linképítés viszont a háttérben marad… és éppen ezért ez a részterület jelentheti a különbséget a Google 1. (amit mindenki használ) vagy 2. oldala (ahova akár egy hullát is el lehet rejteni) között.

Linképítés: Az off-page SEO lényege

linképítés

A linképítés gyakorlatilag azt jelenti, hogy más weboldalakról érkező linkek (vagy hivatkozások) segítségével megnöveljük a saját weboldalunk látogatottságát és keresőmotorokban elért helyezését — mindezt úgy, hogy növeljük annak értékét és hitelességét a keresőmotorok “szemében”.

Ezt a részterületet is három további alkategóriára bonthatjuk:
  1. Természetes linkek: Más weboldalak tulajdonosai természetes módon hivatkoznak ránk, mert értékesnek találják a tartalmunkat.
  2. Manuális linképítés: Aktívan keressük a lehetőségeket, és megkérjük más weboldalak tulajdonosait, hogy hivatkozzanak ránk.
  3. Önkéntes linkek: Olyan tartalmat készítünk más weboldalak számára, amelyben visszahivatkozunk a saját oldalunkra, például vendégposztok vagy infografikák formájában.
De vajon milyen módon lehet mindezt a gyakorlatban is elvégezni?

Amire a linképítés során ügyelni kell

  1. “Dofollow” és “Nofollow” linkek: Fontos, hogy a linkek “dofollow” legyenek, mert ezeket veszi figyelembe a Google. Azonban néhány esetben a “nofollow” linkek is értékesek lehetnek, például ha egy népszerű és hiteles oldalról — mint a Wikipedia — érkeznek.
  2. Relevancia: A linkek témájának érdemes illeszkednie a hivatkozó és a hivatkozott oldal témájához is. Az sem tragédia, ha nem relevánsak — ebben az esetben csupán annyi történik, hogy a Google kisebb erőt tulajdonít a hivatkozásnak.
  3. Anchor text: A horgonyszöveg kiválasztása kulcsfontosságú. Legyen releváns és természetes, tartalmazzon kulcsszavakat, de ne vigyük túlzásba az exact matchet, tehát a pontos egyezést. Amennyiben például a horoszkóp a kulcsszavunk, próbáljunk meg horoszkópok vagy más ragok használatával is linkelni, ellenkező esetben ugyanis elveszti a természetes jellegét a link a keresőmotor szemében.
  4. Linkelési szokások: Ne linkeljünk egy oldalt többször egy cikkben, mert az első link után a továbbiak SEO értéke jelentősen csökken — gyakorlatilag lenullázódik. Ha most mégegyszer linkelnénk a horoszkópokat vagy egy másik aloldalt azon a domainen, akkor annak az értéke már a nullához közelítene.
  5. Linkek száma és minősége: Minél kevesebb link van egy cikkben, annál nagyobb az egyes linkek értéke. A hivatkozó oldal kifelé mutató linkjeinek száma is befolyásolja a link értékét.
De miként fest mindez a gyakorlatban?

Bár első bonyolultnak tűnhet, viszonylag egyszerű az egész: egy termék népszerűsítésekor olyan oldalakat válasszunk, amelyek “dofollow” linkeket adnak, minél relevánsabbak a témánkhoz. Emellett igyekezzünk minél kevesebb linket használni a tartalomban — azokat is csak egyszer. Végül pedig váltogassuk az anchor texteket, és használjunk különböző kifejezéseket, például ha a termékünk egy GPS, akkor használjunk olyan kifejezéseket is horgonyszövegként, mint navigáció, helymeghatározás, útvonaltervezés.

Extra tipp, hogy ügyeljünk arra is, hogy ezek az egyéb kifejezések organikus kereséssel is rendelkezzenek, ezzel ugyanis nem csak azt érjük el, hogy természetesen hatnak (mert nem csak pontos egyezésű anchor textek mutatnak a saját oldalunkra), de még a rokonértelmű kifejezésekre is előrébb kerülhetünk a Google-ban.

A linképítés elméletben egyáltalán nem bonyolult, de igen sok erőt, energiát és kapcsolatokat igényelhet — ezáltal igencsak hosszú távú és stratégiai megközelítést igényel, ráadásul a keresőmotorok folyamatosan frissítik az algoritmusaikat.

Bár a tartalom minősége és a felhasználói élmény egyre fontosabb, a linképítés továbbra is az egyik legfontosabb SEO tényező marad.

Érdemes tehát időt és erőforrást szánni rá, hogy versenyelőnyhöz juss a keresőmotorok találati listáin.

Nem tudom, hogy időközben rájöttél-e, de ez a cikk pontosan egy önkéntes linképítés eredménye. A szövegben 4 kifelé mutató linket találhattál. A cikket köszönöm Molnár Dávidnak a Targeter tuljadonosának.

Ha te is szeretnél egy jó weboldalt ahhoz, hogy a SEO is könnyedén kivitelezhető legyen, kérj ingyenes 30 perces beszélgetést!

Ismerd meg az ingyenes weboldalkészítő platformok előnyeit és hátrányait!

Ismerd meg az ingyenes weboldalkészítő platformok előnyeit és hátrányait!

Teljesen természetes jelenség, hogy amikor elindítod a vállalkozásodat, még nincs lehetőséged egy saját weboldal elkészítésére. Vagy talán még nem is érzed azt, hogy ez lenne a legfontosabb ahhoz, hogy elindulj az úton. Nincs ezzel semmi baj, rendjén van a dolog.

Ahogy növekszik a vállalkozásod, egyre inkább úgy érzed majd, hogy szintet kell lépned!

Akkor bizony azt is elkezded érezni, hogy kétségtelenül szükséges lenne egy saját weboldal, már csak amiatt is, hogy nem mindegy, milyen színben jelensz meg a potenciális vásárlóid, megrendelőid előtt!

Több lehetőséged van a weboldalad létrehozására az ingyenes platformoktól kezdve a drága, több milliós online rendszerek kiépítéséig. Mindez attól függ, hogy mit szeretnél kezdeni a honlapoddal, mi a célod vele.

Ebben a bejegyzésben az ingyenes weboldal készítő platformok előnyeit és hátrányait kívánom bemutatni Neked!

Remélem, hogy hasznos lesz, és hozzásegít téged egy pozitív döntés meghozatalához!

Az ingyenes weboldal készítő platformoknak előnyeik közé tartozik, hogy könnyen használhatók, nincs szükség programozási ismeretekre, és általában a kezdéskor nem kell fizetned értük semmit. Azonban korlátozottak lehetnek tervezési lehetőségeik, és a funkciók is limitáltak.

Idővel, ha bővíteni szeretnéd a weboldaladat vagy extra funkciókat szeretnél hozzáadni, előfordulhat, hogy az ingyenes verzió nem lesz elegendő. Az esetleges továbbfejlesztések, domain regisztráció és reklámmentesség plusz költségeket jelenthetnek.

Spórolni ideig-óráig valószínűleg tudsz az ingyenes verzióval, de ha a weboldalad növekszik vagy üzleti szempontból fontos lesz, nem biztos, hogy ez lesz a legkifizetődőbb megoldás. Fontos az is, hogy átgondold, milyen célból szeretnéd használni a weboldaladat, és mennyire fontos a professzionalizmus és a testreszabhatóság számodra.

Varju Ildikó légy te is profi webdesigner

Az ingyenes weboldalak egyébként akár lehetnek professzionálisak is, de általában korlátozottabb testreszabási lehetőségeik és saját domain nélküli webcímük miatt kevésbé egyediek. Az egyedi domain és a testreszabhatóság segíthetnek abban, hogy megbízhatóbb és emlékezetesebb benyomást kelts a látogatókban.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ingyenes weboldalak mindig rosszak vagy nem professzionálisak.

A tartalom és az információ minősége is meghatározza a weboldal értékét.

Ha az ingyenes lehetőségek megfelelnek az igényeidnek, és a weboldal jól fel van építve, még mindig pozitív benyomást kelthetsz az emberekben. Fontos azonban figyelembe venni a korlátokat és a későbbi bővítés lehetőségeit, ha a weboldalad később fejlődni szeretne.

Több ingyenes weboldalkészítő platform rendelkezik magyar nyelvű kezelőfelülettel.

Például:

  • Wix: Wix magyar nyelvű felületet kínál, így könnyen használhatod a szolgáltatást magyarul.
  • Weebly: Weebly is támogatja a magyar nyelvet, így a felhasználók magyarul is kezelhetik a felületet.
  • WordPress.com: A WordPress.com felhasználói felületén is elérhető a magyar nyelvű beállítás.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a specifikus funkciók és a magyar nyelvű támogatás mértéke eltérő lehet a különböző platformokon. Érdemes kipróbálni azokat, amelyek a leginkább megfelelnek az igényeidnek, és ellenőrizni a beállításokban a nyelvi lehetőségeket.

Minden felsorolt platform lehetőséget kínál a keresőoptimalizálásra (SEO) is. Ezek a platformok általában alapvető SEO eszközöket és beállításokat biztosítanak, amelyek segítenek a weboldalad láthatóságának növelésében a keresőmotorokban.

Mindenesetre az is fontos, hogy rendszeresen frissítsd és optimalizáld a weboldaladat, figyelembe véve a kulcsszavakat és a releváns tartalmakat a keresőoptimalizálás érdekében.

Természetesen van az ingyenes weboldal készítő platformoknak több hátránya is!

Korlátozott testreszabhatóság: Az ingyenes verziók általában jóval korlátozottabb testreszabhatósági lehetőségeket kínálnak. Ez befolyásolhatja a weboldal egyediségét és kinézetét.

Saját domain hiánya: Az ingyenes verziók gyakran nem tartalmazzák a saját domain lehetőségét. Ez megkérdőjelezi a látogatókban a professzionalizmust és nem egyszerű így a webcím megjegyzése sem.

Általában tele van hirdetésekkel: Sok ingyenes weboldal készítő hirdetéseket helyez el a weboldaladon az ingyenes verzió használatakor. Ezáltal a tulajdonos elveszíti a teljes ellenőrzést a weboldala fölött.  Olyan reklámok jelenhetnek meg az oldalon, amelyek nemhogy vonzzák, inkább jócskán taszítani fogják az ügyfeleket.

Korlátozott tárhely méret és kezelhetőség: Az ingyenes változatok gyakran korlátozzák a rendelkezésre álló tárhelyet és annak kezelhetőségét. Ez már alap esetben is problémákat okozhat, de akkor igazán égető a probléma, ha a weboldalad növekszik vagy egyre nagyobb forgalmat generál.

Nincs teljes körű támogatás: Az ingyenes verziók esetében általában kevesebb támogatás érhető el, mint egy szakembernél. Ez azt jelenti, hogy a problémák megoldása nehéz, esetenként akár kivitelezhetetlen lehet.

Ezeket a hátrányokat nagyon fontos mérlegelni akkor, amikor a saját weboldal elkészítése mellett döntünk. Ugródeszkának jó lehet, de ne építsük rá a vállalkozásunk működését, mert előbb utóbb ki fogja nőni, és a fizetős verzióba való átlápás sokkal magasabb költségeket eredményezhet, mintha eleve egy szakemberrel építtettük volna fel a weboldalunkat, szakmai szempontok mentén, alapos tervezés után.

Mit nyer az a vállalkozó, aki eleve szakembert választ a weboldal készítés kezdetekor?

Lássuk:

Egyediség és professzionalizmus: Magasabb szintű egyediséget és professzionalizmust kapsz, amelyek növelik a vállalkozásod hitelességét és vonzerejét.

Testreszabhatóság: Egy szakmai szempontok alapján összeállított weboldal szélesebb körű testreszabhatóságot biztosít, így a weboldalad jobban illeszkedik az egyedi igényeidhez és brandedhez.

Teljes körű támogatás: Ennek óriási jelentősége van, sose maradsz egyedül a problémáddal! Egy szakembertől minden támogatást megkaphatsz a tervezéstől kezdve a karbantartásig.

SEO optimalizáció: Jóval szélesebb körű lehetőségeid vannak a keresőoptimalizálásra, ami javíthatja az online jelenlétedet  és megtalálhatóságodat.

Skálázhatóság: Egy weboldalkészítő szolgáltatás lehetőséget biztosít a weboldaladbővítésére és skálázására a vállalkozás növekedésével párhuzamosan.

Nincs felesleges hirdetés: Az ingyenes verziók gyakran hirdetéseket tartalmaznak. A saját honlapod tiszta és reklámmentes felület lesz.

Egyéb egyedi szolgáltatások: Egy jó webdesigner nemcsak webdesignt tervez, hanem más kiegészítő szolgáltatásokat is tud számodra nyújtani, az arculattervezéstől kezdve a közösségi média megjelenésig.

webdesigner Varju Ildikó

Az én feladatom az, hogy profi weboldal tervezéssel és kivitelezéssel támogassalak!

Ha te is szereted

  • a határidők pontos betartását,
  • a gyors, pörgős munkavégzést,
  • a részletekbe menő precízséget,

akkor jól fogunk tudni együtt dolgozni.

Kukkantsd meg az eddigi weboldalakat, amelyeket az elmúlt években adtam át elégedett ügyfeleimnek.

NE HAGYD, HOGY A LEHETŐSÉGEID ELÚSSZANAK!

Vedd a kezedbe az irányítást!

Igényelj egy 30 perces felfedező beszélgetést, amelynek során megismerjük egymást, és eldöntheted, hogy szeretnél-e velem együtt dolgozni.

Ha nem, hát sebaj! Nincs harag!