+36 30 653 8439 hello@ildeesigner.hu
30 évvel ezelőtt voltam kisiskolás.

Nem tudom, hogy hányadik évfolyamot jártam épp, az egyik órán az volt a téma, hogy 20 év múlva ki lehet dobni a könyveket, mert sokkal jobb, gyorsabb, elektronikus könyvek lesznek majd. Ehhez nem kell majd papír, csak egyszerűen elő kell majd venni a számítógépet, és azon lehet majd olvasni a könyvet. Ma pedig a cégek saját weboldal segítségével mutatkoznak be!

A könyv nélküli iskola

Az  is felmerült, hogy nem kell majd könyveket cipelni az iskolába, hiszen mindenkinek lesz majd egy kis szerkezete, amin tanul. Érdekes ellentmondás jutott ekkor eszünkbe.Amikor nagyanyáink még egy palatáblával és vesszővel jártak az iskolába, nekik az is pont elég volt a tudás megszerzéséhez. Na, de kanyarodjunk vissza a fantáziavilágba, jót nevettünk és hitetlenkedtünk akkor ezen. Hogy ugyan már, micsoda? Elektromos könyv? Nem kell majd lapozni, meg könyveket cipelni?

Akkoriban nagyon sok tanulmányi verseny, illetve sok szorgalmi feladat volt, amiknek az elvégzéséhez be kellet mennünk a helyi könyvtárba. Elmondtuk a könyvtáros néninek, hogy milyen témát keresünk, és ő rögtön ontotta elénk a jobbnál jobb könyveket az adott témában. Azokból kutattuk ki, hogy például mit jelent a sarlósejtes vérszegénység, vagy hogyan keletkeztek a röghegységek. El sem tudtuk képzelni, hogy ez valamikorra már elavult, időrabló és felesleges tevékenység lesz. Hiába nevettünk ugyanis az „elektromos könyvön”, lám-lám, megjelentek az e-bookok. És nemcsak az e-bookok, de megjelentek az e-mailek, az e-cégkivonatok, az e-ügyintézés, e-telefonkönyv és sorolhatnám az „e-dolgok” sokaságát.

A mai modern világ

Ki ne járt volna már úgy, hogy hirtelen volt szüksége valamire? Legyen az akár valamilyen alkatrész, anyag, kiegészítő-, vagy bármilyen termék, vagy épp meghibásodott valami, amihez szakembert keres, felújítási munkára, beruházásra keres szolgáltatót. És miután az elmúlt 20 évben rengeteget változott a világ, a mai kor emberének ilyenkor rögtön az internetes keresés jut eszébe. Én is azt teszem, ha valamire szükségem van. Sajnos sok esetben nem találok megfelelő szakembert, szolgáltatót. Ilyenkor  elgondolkodom, hogy ez vajon miért van így? A vállalkozások miért nem használják ki az online felületeket saját maguk reklámozására, illetve miért nem szolgáltatnak információt az őket kereső potenciális vásárlóknak?

A vevőnek is sokkal egyszerűbb lenne választania a lehetőségek közül, ha azok jelen lennének az interneten. Arról nem is beszélve, hogy sokkal szívesebben keresek fel egy olyan céget, amelyikről előzőleg sikerült adatokat gyűjtenem. Tudom, hogy ki az ügyvezetője, tudom, hogy kit lehet hívni, ha érdeklődni szeretnék. Kapok egy email címet, ahol, ha akarom, írásos ajánlatot is kérhetek. Megtudhatom, hogy ez a cég mióta foglalkozik a tevékenységével, milyen referenciamunkái vannak, mi a nyitvatartási ideje. Ha több hasonló tevékenységű céget találok, azt is megtudhatom, hogy mi a különbség kettejük munkája között. Nem feltétlenül választja az ember az olcsóbbat, én a számomra jobbnak, ésszerűbbnek tűnő ajánlatot fogadom el. Mindezt még alaposabban körbejárhatom, ha több céget találok a neten, akik azonos tevékenységgel foglalkoznak.

Azt mondják „Jó bornak is kell a cégér”. A saját weboldal szerepe

És ez bizony nagyon is így van még ebben a digitális világban is. Ha jobban  belegondolunk, manapság már nem a bejárat fölé elhelyezett tábla jelzi a cégünket! Sokkal fontosabb, hogy ha minket keresnek, egyrészt a kereső kidobja a saját weboldalunkat. Másrészt rendkívül fontos, hogy a weboldalunk milyen információt szolgáltat rólunk, és milyen érzést kelt az érdeklődőben. Egy cég saját weboldala az ő online kirakata! A weboldal felépítése, és egész hangulata, arculata adja meg a látogató számára az információt arról, hogy érdemes e a céget keresni. Gondoljunk csak bele, hogy mennyit segíthetünk a vásárlónak ezzel. De még inkább saját magunknak, ha egy szépen kialakított, igényes, információval teli „online kirakattal” szólítjuk meg az ügyfelet.

Sokakkal előfordulhat, hogy valamikor elkészítette valaki a weboldalukat, de az mostanra elavult, már nem elég modern, nem jelenik meg minden eszközön azonos minőségen (pl. mobiltelefonon szétesik a szöveg és kép), változtak az adatok, bővült a tevékenységi kör, stb. Ilyenkor is  szükséges elgondolkodni a folytatáson, és egy teljesen új arculattal színre lépni, új logót, új designt megálmodni,  minden eszközre optimális megjelenést biztosító oldalt kialakítani.

Sikeres üzletépítést, szép weboldalakat kívánok minden kedves olvasónak!

%d blogger ezt szereti: